06 20 288 75 23
info@gyermekprogramok.hu

index

Üdvözüljük a Két Kolibri Kft. honlapján!


Vállalkozásunkat 2010-ben alapítottuk, ami azóta dinamikusan fejlődik.

Számos családi napon, céges rendezvényen, esküvőn, születésnapi zsúron szórakoztattuk a gyermekeket.

A gyerekek figyelmét értékes, sokszínű programokkal kötjük le, hogy a felnőttek is egy kis lélegzethez jussanak – kikapcsolódjanak, beszélgessenek – s jól érezzék magukat!

Animátoraink fiatal lányok – egyetemi – főiskolai hallgatók, illetve friss diplomások (óvodapedagógus, rekreáció szervezés, kommunikáció szakon) – akik tudják tartani a tempót a gyerekekkel – lelkesedéssel és szívvel- lélekkel dolgoznak.

Magam is rekreáció szervezés szakon végeztem az ELTÉ-n. Számomra a gyermekprogramok szervezése, kitalálása, megvalósítása nem csak munka – annál sokkal több – e nélkül már el sem tudnám képzelni az életemet!

Gimnazistaként eldöntöttem hogy rendezvényszervezéssel szeretnék foglalkozni – és nem sokkal később tisztázódott bennem hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, mert rengeteg szeretetet kap tőlük az ember - és egy jól sikerült program rengeteg energiát ad az embernek!


A programok szervezője: Kettinger - Kiss Réka